El sem hiszem, hogy elment... most egyedül vagyok a fiúkkal és más lány nincs a házban. Shara nagyon fog hiányozni... nem tudom, hogy mit is fogok nélküle csinálni. Most kivel fogok beszélgetni. Shara a legjobb barátnőm és most azt sem tudom, hogy él-e vagy hal. Mindezt végig gondolva néztem a reakciókat. Én önkénytelenül hajtogattam, hogy én megmondtam. Gondolom nagyon megrémíthettem a fiúkat ezzel, de nem biztos, mert senki sem figyelt, hogy mit csinálok, hisz ők maguk is bánkódtak.
-Stef! - hallottam egy hangot hirtelen. -
-Igen? - hagytam abba az én megmondtam hajtogatását. -
-Jól vagy? - érdeklődött Zayn. -
-Persze... nagyon jól vagyok, hogy most azt sem tudom, hogy Shara él-e vagy hal. - kiáltottam Zayn-ra. -
-Nyugalom! Ne idegeskedj! - simogatta meg a karom Harry. -
-Nekem csak ne mond, hogy ne idegeskedjek!!! - kiáltottam Harry-re majd sírni kezdtem. -
-Stef nyugodj meg! - mondta Harry miközben átölelt. -
-Hogy tudnék megnyugodni? - kérdeztem még mindig bömbölve. -
-Tudom kicsim, tudom! - mondta Harry, majd a homlokomra nyomott egy puszit. -
-Niall-al mi van? - kérdezte Liam még mindig zokogva. -
-Szerintem annyira meglepődött, hogy sokkot kapott. - mondta Zayn. -
-Mindjárt megtudjuk. - mondta Louis mosolyogva. - Niall kaja!!! -
-Hol?!?! - érdeklődött Niall. Ezen mindenki jót nevetett még én is. - Akkor hol az a kaja éhes vagyok??? -
-Nincs semmilyen kaja. - jelentette ki Zayn, majd Niall sírni kezdett. - Niall ne sírj Shara biztos jól van. -
-Ki beszélt itt Shara-ról?!?! Shara biztos, hogy jól van! - jelentette ki Niall még mindig bömbölve. -
-Akkor miért sírsz? - érdeklődött Louis. -
-Mert Zayn azt mondta, hogy nincs semmilyen kaja! - bömbölt még mindig Niall. -
-Jaj Niall... - nevetett fel hirtelen Louis, mire mindenki elkezdett nevetni. A nevetés csak úgy dőlt belőlünk. Eddig még sosem nevettem ilyen jót. Erre a kis időre mindenki elfelejtette, hogy Shara elment, de aztán eszünkbe jutott és ismét csend uralta a házat, majd lementünk enni. A reggelit csendben fogyasztottuk el. Nem is lehetett volna nagyobb csend, aztán hirtelen csengetett valaki. Reménykedtünk, hogy Shara az, de hát nem ő volt az, hanem Lisa Malone. Azt hittem, hogy megfojtom... nem érdekel, hogy vámpír, mert Shara miatta ment el. Hirtelen mellettem termett Liam és berángatta az ajtón Lisa-t, majd a falnak lökte és felemelte nyakánál fogva. -
-Mit tettél vele te k*rva?!?! - idegeskedett Liam. -
-Ő kérte, hogy gyógyítsam be a sebét. - mondta Lisa. - Mondtam, hogy nagy áldozatot kell ahhoz tennie, hogy választhasson a vámpír lét, és az ember lét. -
-Ezt, hogy érted? - faggatta Liam. -
-Majd megértitek... mind megértitek. - mondta Lisa, majd kitörte az ablakot és eltűnt. -
-Ezt meg, hogy értette? - érdeklődtem. -
-Nem tudom. - mondta Liam szomorúan. -
-Mindegy is... - mondtam könnyeimet visszafojtva. - én felmegyek a szobámba. -
-Rendben. - mondták egyszerre a srácok. Amikor felértem a szobámba beágyazni kezdtem. Egyszer csak egy üzenetet találtam. Az üzenetben ez állt:
"Drága Stefanie! Nem akarom, hogy aggódj értem. Nagyon fogsz hiányozni, de ahogy mondtam vissza fogok térni! Addig is kérlek ne szomorkodj...
Ui.: Mindig is te leszel a legjobb barátnőm bármilyen távol is vagyunk egymástól! Kérlek ne szólj erről az üzenetről a srácoknak, mert nekik nem írtam üzenetet. Szeretlek, Shara!"
Nagyon fog hiányozni ezekkel a kis üzeneteivel együtt. Remélem, hogy hamar visszatér.
Shara szemszöge:
Fáradt vagyok és éhes, az erdőben kószálok már több, mint egy órája, de nem tudom, hogy hol vagyok. Remélem, hogy nem indultak a többiek a keresésemre. Várjunk csak... valami recsegést hallottam... megint hallottam... kezdek ideges lenni.
-Ki van ott? - kezdtem kiabálni, de nem jött válasz csak még egy reccsenés, de most még közelebbről. - Ki van ott?!?! - válasz ismételten nem érkezett csak még közelebbről hallatszott a reccsenés. - Ki van ott?!?!?! - már éreztem, hogy a nyakamba liheg valaki ezért hirtelen megfordultam. Egy srácot láttam a hátam mögött, aki így nézett ki:
-Szia! - mondtam megszeppenve. - Te mit keresel itt? -
-Inkább te mit keresel itt? - kérdezte Fabian. -
-Én csak áthaladóban vagyok itt. - mondtam mosolyogva. -
-Áthaladóban több mint egy órája? - érdeklődött Fabian. -
-Te figyeltél engem? - érdeklődtem. -
-Mivel a családom területén vagy. - jelentette ki mosolyogva. -
-Ja... bocs. - mondtam, majd arrébb léptem pár lépést. - Még most is? -
-Igen. - mondta mosolyogva. - Gyere kikísérlek. Hol laksz? -
-Az nem a te dolgod, hogy én hol lakom... csak kísérj ki az erdőből. - mondtam idegesen. -
-Elszöktél otthonról mi? - kérdezte mosolyogva. -
-Hát... mondhatjuk úgy is. - mondtam mosolyogva. -
-Akkor, ha nincs hová menned... lakhatsz nálunk. - mondta Fabian. -
-Ha nem nagy probléma. - mondtam. -
-Nem dehogy is. - mondta Fabian mosolyogva. - Csak ne foglalkozz a haverjaimmal, mert elég hülye humoruk van. -
-Oké. - mondtam mosolyogva, majd megfogta a kezem és elindultunk a megbeszélt helyre. Nem túl hosszú séta után a házhoz értünk. -
-Itt is vagyunk. - mondta Fabian. - Akkor ahogy megbeszéltük... ne foglalkozz a haverjaimmal. Rendben? -
-Oké. - mondtam, majd bementünk a házba, és 10 fiú fogadott minket. -
-Honnan újítottad be a csajt? - kérdezték egyszerre a fiúk. - És te tépted meg a ruháját? -
-Eltévedt az erdőben, és nincs hova mennie. Nem, nem én voltam, hanem a fák. - mondta Fabian, majd védelmezően elém állt és felküldött az emeletre és utánam jött. - Gyere, megmutatom a szobád. Egyébként mi is a neved? -
-Shara Parker a nevem. - mondtam, majd kinyitotta nekem az ajtót Fabian és egy cetlit vett fel az asztalról és ráírta a cetlire azt, hogy: Shara, majd a kezembe nyomott egy kulcsot. -
-Este bármilyen furcsa hangokat is hallasz akkor se gyere ki. Mindig vigyél be a szobádba egy kis vizet, és egy kis ételt, hogy ne keljen este kijönni a szobából. A fürdőszoba külön van a szobádhoz. - hadarta el gyorsan Fabian. -
-Rendben értettem. - mondtam. - Csak ez a szabály van? -
-Igen. - mondta Fabian. -
-És az este hánytól, hányig tart? - kérdeztem. -
-Onnantól kezdődik amikor feljön a hold, és akkor van vége amikor lemegy a hold. - mondta Fabian, majd kinézett az ablakon, és leült mellém. -
-Amúgy hány éves vagy? - érdeklődtem. -
-18. - mondta Fabian. - És te? -
-Én is 18. - mondtam mosolyogva. - Hány évesen költöztél el a szüleidtől? -
-16. - mondta Fabian. - Te miért szöktél el otthonról? -
-Mert mindenkivel akivel laktam összevesztem. - mondtam. -
-Értem. - mondta, majd még órákon keresztül beszélgettünk. Egyszer csak kinézett az ablakon és felállt mellőlem. - Most hozok egy kis vizet és egy kis ételt. -
-Rendben. - mondtam mosolyogva. Fabian kiment és hozta is a megbeszélt dolgokat, majd kiment és én bezártam az ajtót. Csönd volt aztán hirtelen nagy hangzavar támadt. Tudom, hogy az volt az egyetlen szabály, hogy ne nyissam ki az ajtót, de nem bírtam ki. Így,hát kinyitottam az ajtót és egy nagy vérfarkas bámult rám. A szeme olyan volt, mint Fabian-é. Aztán hirtelen nekem ugrott, de én lelöktem magamról és kihajítottam a szobámból. Majd a vérfarkas ismét visszajött, de én most bezártam ar ajtót, hogy a többiek ne tudjanak neki segíteni. Szóval küzdöttem vele egész éjjel és amikor feljött a nap Fabian lett ismét a vérfarkasból. -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése